Piac utca 22.
Az Első Takarékpénztár portáljának felújítása

 

 

 

a Piac utca 22. szám alatti épület korabeli fotókon és ma
   

A Cívis Ház Zrt. a korábbi években elkezdett homlokzat-felújítások és rekonstrukciók folytatásaként 2004-ben ismét egy olyan tervbe fogott, amely a debreceni építészeti hagyományok megőrzése mellett a belváros arculatának szépítéséhez is hozzájárul.

A Piac utca Kossuth utca sarkán található 1911-12-ben szecessziós stílusban épült korábbi Első Takarékpénztár épületének homlokzatát 1998-ban a lakóközösség a Cívis Ház Zrt. közreműködésével felújította, azonban akkor az eredeti portál helyreállítására nem került sor. Az épület lábazata egy korábbi átalakítás során mészkőburkolatot kapott, amely az épület stílusától idegen. A belváros fejlődése és az épület építészeti jelentősége azonban megkívánja, hogy ez a városképileg jelentős épület eredi stílusában pompázzon a belvárosban.

 
   

A Piac utca felőli homlokza a felújítás előtt és után

   

A Kossuth utca Piac utca sarok a a felújítás előtt és után

   

A Kossuth utca felőli homlokza a felújítás előtt és után

A portál tervei a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal együttműködve eredeti fotók alapján készültek el. A földszinten a mészkőborítást lebontják, amelynek helyére az egész részt beborító réz-fém-ólomüveg szerkezetű portál kerül, hasonlóképpen, mint a Püspöki Palotánál. A homlokzaton az üzletek reklámfeliratai egységes formában a portál felső részén kialakított üvegrész mögött kapnak helyet. A kivitelezés háttérmunkái 2004. június elején kezdődtek el a portált 2004. december 8-án adták át. A rekonstrukció közel 45 millió Forintba kerül. Az ilyen nagy értékű városi érdekű beruházásokat az lehetővé teszi, hogy a Cívis Ház Zrt. 2003-ban rendkívül eredményes évet zárt.

       

A Piac utca 22. bejárati kapuja az eredeti állapotban és a rekonstrukciót követően

       

A Kossuth u. 1. bejárati kapuja az eredeti állapotban és a rekonstrukciót követően

Terveink között szerepel további hasonló rekonstrukció: pl. a Kossuth utca üzletportáljainak megújítása a Batthyány utcáig. A Piac utca Bajcsy Zsilinszky utca sarkán lévő épületek felújítása, a Piac utca 59. szám alatti épület homlokzat-felújítása.

A fotók nagyításához kattintson a képre.