Workshopot szervezett a Cívis Ház Zrt. a kiemelt vendéglátó bérlői számára
Sikeres vendéglátás - vonzó belváros - növekvő forgalom
Workshopot szervezett a Cívis Ház Zrt. a kiemelt vendéglátó bérlői számára
Sikeres vendéglátás - vonzó belváros - növekvő forgalom, ez az a hármas célkitűzés, amelynek szellemében dolgozik a Cívis Ház Zrt. - hangsúlyozta Erdei Edit a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója azon a workshopon, amelyet a cég a belvárosban, kiemelt gasztronómiai vállalkozásokat megvalósító bérlők számára szeptember 28-án szervezett a Csokonai Fórumban.
Debrecen belvárosában működő meghatározó minőséget képviselő, alapvetően vendéglátással foglalkozó, mintegy 6100 négyzetméternyi területet bérlő vállalkozást hívott meg egy kötetlen eszmecserére a Cívis Ház Zrt. menedzsmentje.
A workshop résztvevőit először Papp László, Debrecen polgármestere köszöntötte. Papp László elmondta, hogy a város gazdaságának dinamikus fejlődése együtt jár azzal, hogy a befektetők, cégek munkavállalói komoly hatást gyakorolnak Debrecen szolgáltató szektorára. Többek között jelentősen növelik a város éttermeinek, kávézóinak, cukrászdáinak, szórakozóhelyeinek forgalmát. A polgármester kiemelte, hogy a gasztronómiai vállalkozások számára - amelyek alapvetően meghatározzák a belváros lüktetését, Debrecen jó hangulatát - az elmúlt évek nehéz időszaka után egy prosperáló, üzleti szempontból is biztató időszak következhet.
Erdei Edit vezérigazgató köszönetét fejezte ki a bérlőknek, hogy az utóbbi évek minden nehézsége – világjárvány, gazdasági válság, orosz-ukrán háború miatt világszerte dráguló alapanyagok és a magas infláció – ellenére kitartottak, és tovább működtették vállalkozásaikat Debrecen belvárosában. A szakember hozzátette, Debrecen Megyei Jogú Város és a Cívis Ház Zrt. is mindent elkövet annak érdekében, hogy az energiaárak emelkedését, a bérleti díjak inflációs emelésének mértékét – lehetőségeihez képest – csökkentse, ezzel is segítve a vállalkozásokra nehezedő terhet. Ennek érdekében a Cívis Ház Zrt. – továbbra is – eltökélt, hogy lehetőleg minél több területen támogatást nyújtson az üzleti célú ingatlanok bérlőinek.
Erdei Edit bejelentette, hogy a Cívis Ház Zrt. 2024. évben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból kerül sor az "Év Cívis Vendéglátója" díj odaítélésére, mellyel a belvárost meghatározó vendéglátó bérlők munkáját kívánják elismerni, Díjátadásra a társaság jubileumi ünnepségén kerül sor.